2009. Július

"Tébá-nál" vagyunk!

A Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ (PMISZK) 2009 év elején pályázatot írt ki „ A családtámogatási ellátások folyósításának korszerűsítése – TÉBA projekt rendszer megvalósítása” témában.

A TÉBA célja, egy olyan országos kiterjedésű integrált információs rendszer megvalósítása, amely az alábbi főbb funkciókkal rendelkezik: Család támogatások, Normatív támogatások, Elektronikus üzenetkezelés, Ügyiratkezelés, Ügymenet tervezés, Dokumentum menedzsment, Iktatás, Postázás, Törzsadat nyilvántartás, Ütköző támogatások nyilvántartása, Idegen nyelvű ügyintézés, Támogatás varázsló, Szakvélemény nyilvántartás és kezelés, Gyámhivatali nyilvántartás támogatása, Jelentés készítés és statisztikák.

A közel féléves pályáztatási eljárás és értékelés lezárult 2009. július 14-én eredményhirdetés keretében a PMISZK bejelentette, hogy az Albacomp/ALPHANET/Oracle/HP Magyarország konzorcium által benyújtott szakmai pályázat nyerte el a megvalósítás lehetőségét.

A projekt keretén belül számos hardver és ún. dobozos szoftver szállítása is feladat, illetve az ügyfél igényeihez igazodva egy egyedi alkalmazás-fejlesztés keretén belül kell megvalósítani a családtámogatási és normatív támogatási rendszert.

A projekt összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot, a megvalósítandó feladatok mennyiségét és szakmai jellegét tekintve az előzetes tervek szerint 14 hónap áll majd rendelkezésre a munkák kivitelezésére.

Az ALPHANET a konzorciumon belül elsősorban a családtámogatási és normatív támogatási rendszer fejlesztésében, megvalósításában vállal kiemelkedő szerepet, illetve a technológiai üzletágak segítségével az infrastruktúra kialakításában is részt vesznek.

2009. Április

Üzemeltetés-támogatási szolgáltatást a nyomtatási és képalkotási eszközökhöz


A jelenlegi, instabil gazdasági környezetben kiemelten fontos odafigyelni a vállalati informatikai eszközök - többek között a nyomtató, képalkotó és fénymásoló berendezések - tudatos beszerzésére és használatára, illetve a rendszeres karbantartásra is. Célszerű a szolgáltatásokat egy kézben összefogni, hiszen így költséghatékonyabban kezelhető a működtetés és a szükséges kellékanyag állományok nyilvántartása. Az AlphaNet szerviz üzletágának szakemberei és kiemelt üzleti partnere, a Hewlett-Packard ebben is áll ügyfelei rendelkezésére.

Évekkel ezelőtt megfogalmazódott már a "papírmentes iroda" elképzelés, s bár világszinten látható az átalakulás folyamata, a legtöbb dokumentum még mindig nyomtatott papír formátumban jelenik meg. A kis- és középvállalati szektor elvárásait leginkább a multifunkcionális lézernyomtatók elégítik ki, míg nagyvállalati környezetben főként a nagymennyiségű és gyors fekete-fehér nyomtató-másoló precíz berendezések; illetve a digitális, hálózatba köthető és központi felügyelet alatt tartható nyomtatórendszerek a keresettek.

A tudatosság és a mérhetőség manapság kiemelt fontosságú szempontok. Érdemes beruházni a költséghatékony nyomtatási megoldásokba és a kapcsolódó felügyeleti szolgáltatásokba, illetve a már meglévő nyomtatók állapotát fenntartani. Az AlphaNet jelenlegi ügyfeleinél is végez rendszeres, megelőző karbantartást, üzemeltetés-támogatási szolgáltatást, illetve az ügyfelek a HP Care Pack megvásárlásával emelt szintű szolgáltatás mellett a HP termékekhez tartozó normál garanciát is meghosszabbítják.


2

2009. Április

IT költségek optimalizálása és menedzselt nyomtatási szolgáltatások


Több esetben is bebizonyosodott már, hogy az elvárt hatékonyság és a versenyképesség javítása rövid és hosszú távon is csak korszerűen menedzselt és mérhető IT-eszközparkkal valósítható meg. A belső üzemeltetői humántőke, az üzemeltetésre fordított energia, a belső IT-szolgáltatások, illetve a szoftver- és hardver-erőforrások frissítése mind-mind nélkülözhetetlennek bizonyulnak - ám az elvárásokkal együtt gyakran az IT-költségek is növekednek. A gyorsan fejlődő üzemeltetési világban a szűkös erőforrásoknak is szigorúan hibamentesen, takarékosan kell működniük, és képeseknek kell lenniük a változások gyors, pontos követésére. Összetett problémát jelent, ha a költségcsökkentés mellett az IT-üzemeltetés alkalmazkodóbb, optimalizált infrastruktúra kiépítésére törekszik.

A HP mindezen igényeket szem előtt tartva fejlesztette ki az Instant-on nyomtatási technológiát, amellyel a gépek feleannyi energiát használnak fel, de akár 50%-kal nagyobb teljesítményre képesek, mint más, korábbi lézernyomtatók. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy ezeknek az elavult, heterogén nyomtatási eszközöknek a működtetése többletköltséggel járhat. A HP menedzselt nyomtatási szolgáltatásai (Managed Print Services, MPS) az üzemeltetési költségből is megtakarítási lehetőséget nyújtanak, mivel egy alaposan megtervezett MPS stratégia a nyomtatási eszközök kisebb energiafogyasztását, a kellékanyag-pazarlás megszüntetését, kisebb környezetterhelést, az IT-környezet egyszerűsítését, valamint a produktivitás javulását irányozzák elő.

2

2009. Március

Portfolió-bővülés az AlphaNetnél

Az AlphaNet 2008 végén harmadmagával a szakmai partnerek közül megszerezte a HP Márkaszerviz partnerséget. A kedves ügyfelek már a cég III. kerületi szervizében javíttathatják meg elromlott számítástechnikai eszközeiket.

Ahhoz, hogy az AlphaNet ezt a szakmai minősítést is teljesíteni tudja, számos peremfeltételnek kellett megfelelni. "A HP komoly követelményrendszer teljesítését várja el partnereitől, amely az ügyfelek számára garanciát jelent a minőségre és a megfelelő gyártói támogatásra" - emelte ki Hajdú Miklós, a cég technológiai igazgatója. Először is meg kellett felelni a szakmai-minősítési szempontoknak, illetve a küllemi elvárásoknak - színvonalas ügyféltér, javítási munkaterület és ügyfélparkoló. Nem lehet kérdés, hogy a legfontosabb feltétel azonban a naprakész tudással rendelkező mérnöki és technikusi szakembergárda biztosítása, illetve az ügyfélszolgálat feladata: a problémák precíz gondozása. A gyors technológiai fejlődés és a speciális igények miatt, ebben a szektorban naprakész ismeretek nélkül igen kockázatos minőségi szolgáltatást nyújtani, garanciát vállalni.

Az ügyfelek további lehetőségei közé tartozik az ún. HP Care Pack "szolgáltatás" is, amely emelt szintű kiszolgálást jelent - és meghosszabbíthatja a HP termékeihez járó normál garanciát is. Így a választható HP Care Pack konstrukciók segítségével az ügyfelek a lehető legtöbbet hozhatják ki minőségi támogatás mellett a hardver- és szoftverberuházásaik megtérüléséből. A rendszeres karbantartási feladatok mellett a váratlan meghibásodásokat is gyorsan és hatékonyan lehet kezelni. Az AlphaNet munkatársai ezt a kiszolgálást, ügyféltámogatást a budapesti és az országos lefedettségükkel, valamint cserealkatrész-bázissal zökkenőmentesen valósítják meg.

2

2009. Február

Képben vagyunk!


A cég szakmai célkitűzéseiről és a nyomtatás és képalkotás piac helyzetéről a Computer World szerkesztője beszélgetett Mérő Gáborral, az AlphaNet ügyvezető igazgatójával.

 

2

 

 

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat | © 2009 AlphaNet Kft.