|
|
 |


2009. Július
"Tébá-nál" vagyunk!
A Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ (PMISZK) 2009 év elején pályázatot írt ki „ A családtámogatási ellátások folyósításának korszerűsítése – TÉBA projekt rendszer megvalósítása” témában.
A TÉBA célja, egy olyan országos kiterjedésű integrált információs rendszer megvalósítása, amely az alábbi főbb funkciókkal rendelkezik: Család támogatások, Normatív támogatások, Elektronikus üzenetkezelés, Ügyiratkezelés, Ügymenet tervezés, Dokumentum menedzsment, Iktatás, Postázás, Törzsadat nyilvántartás, Ütköző támogatások nyilvántartása, Idegen nyelvű ügyintézés, Támogatás varázsló, Szakvélemény nyilvántartás és kezelés, Gyámhivatali nyilvántartás támogatása, Jelentés készítés és statisztikák.
A közel féléves pályáztatási eljárás és értékelés lezárult 2009. július 14-én eredményhirdetés keretében a PMISZK bejelentette, hogy az Albacomp/ALPHANET/Oracle/HP Magyarország konzorcium által benyújtott szakmai pályázat nyerte el a megvalósítás lehetőségét.
A projekt keretén belül számos hardver és ún. dobozos szoftver szállítása is feladat, illetve az ügyfél igényeihez igazodva egy egyedi alkalmazás-fejlesztés keretén belül kell megvalósítani a családtámogatási és normatív támogatási rendszert.
A projekt összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot, a megvalósítandó feladatok mennyiségét és szakmai jellegét tekintve az előzetes tervek szerint 14 hónap áll majd rendelkezésre a munkák kivitelezésére.
Az ALPHANET a konzorciumon belül elsősorban a családtámogatási és normatív támogatási rendszer fejlesztésében, megvalósításában vállal kiemelkedő szerepet, illetve a technológiai üzletágak segítségével az infrastruktúra kialakításában is részt vesznek.

2009. Április
Üzemeltetés-támogatási szolgáltatást a nyomtatási és képalkotási eszközökhöz
A jelenlegi, instabil gazdasági környezetben kiemelten fontos odafigyelni a vállalati informatikai eszközök - többek között a nyomtató, képalkotó és fénymásoló berendezések - tudatos beszerzésére és használatára, illetve a rendszeres karbantartásra is. Célszerű a szolgáltatásokat egy kézben összefogni, hiszen így költséghatékonyabban kezelhető a működtetés és a szükséges kellékanyag állományok nyilvántartása. Az AlphaNet szerviz üzletágának szakemberei és kiemelt üzleti partnere, a Hewlett-Packard ebben is áll ügyfelei rendelkezésére.
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott már a "papírmentes iroda" elképzelés, s bár világszinten látható az átalakulás folyamata, a legtöbb dokumentum még mindig nyomtatott papír formátumban jelenik meg. A kis- és középvállalati szektor elvárásait leginkább a multifunkcionális lézernyomtatók elégítik ki, míg nagyvállalati környezetben főként a nagymennyiségű és gyors fekete-fehér nyomtató-másoló precíz berendezések; illetve a digitális, hálózatba köthető és központi felügyelet alatt tartható nyomtatórendszerek a keresettek.
A tudatosság és a mérhetőség manapság kiemelt fontosságú szempontok. Érdemes beruházni a költséghatékony nyomtatási megoldásokba és a kapcsolódó felügyeleti szolgáltatásokba, illetve a már meglévő nyomtatók állapotát fenntartani. Az AlphaNet jelenlegi ügyfeleinél is végez rendszeres, megelőző karbantartást, üzemeltetés-támogatási szolgáltatást, illetve az ügyfelek a HP Care Pack megvásárlásával emelt szintű szolgáltatás mellett a HP termékekhez tartozó normál garanciát is meghosszabbítják.

2009. Április
IT költségek optimalizálása és menedzselt nyomtatási szolgáltatások
Több esetben is bebizonyosodott már, hogy az elvárt hatékonyság és a versenyképesség javítása rövid és hosszú távon is csak korszerűen menedzselt és mérhető IT-eszközparkkal valósítható meg. A belső üzemeltetői humántőke, az üzemeltetésre fordított energia, a belső IT-szolgáltatások, illetve a szoftver- és hardver-erőforrások frissítése mind-mind nélkülözhetetlennek bizonyulnak - ám az elvárásokkal együtt gyakran az IT-költségek is növekednek. A gyorsan fejlődő üzemeltetési világban a szűkös erőforrásoknak is szigorúan hibamentesen, takarékosan kell működniük, és képeseknek kell lenniük a változások gyors, pontos követésére. Összetett problémát jelent, ha a költségcsökkentés mellett az IT-üzemeltetés alkalmazkodóbb, optimalizált infrastruktúra kiépítésére törekszik.
A HP mindezen igényeket szem előtt tartva fejlesztette ki az Instant-on nyomtatási technológiát, amellyel a gépek feleannyi energiát használnak fel, de akár 50%-kal nagyobb teljesítményre képesek, mint más, korábbi lézernyomtatók. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy ezeknek az elavult, heterogén nyomtatási eszközöknek a működtetése többletköltséggel járhat. A HP menedzselt nyomtatási szolgáltatásai (Managed Print Services, MPS) az üzemeltetési költségből is megtakarítási lehetőséget nyújtanak, mivel egy alaposan megtervezett MPS stratégia a nyomtatási eszközök kisebb energiafogyasztását, a kellékanyag-pazarlás megszüntetését, kisebb környezetterhelést, az IT-környezet egyszerűsítését, valamint a produktivitás javulását irányozzák elő.

2009. Március
Portfolió-bővülés az AlphaNetnél
Az AlphaNet 2008 végén harmadmagával a szakmai partnerek közül megszerezte a HP Márkaszerviz partnerséget. A kedves ügyfelek már a cég III. kerületi szervizében javíttathatják meg elromlott számítástechnikai eszközeiket.
Ahhoz, hogy az AlphaNet ezt a szakmai minősítést is teljesíteni tudja, számos peremfeltételnek kellett megfelelni. "A HP komoly követelményrendszer teljesítését várja el partnereitől, amely az ügyfelek számára garanciát jelent a minőségre és a megfelelő gyártói támogatásra" - emelte ki Hajdú Miklós, a cég technológiai igazgatója. Először is meg kellett felelni a szakmai-minősítési szempontoknak, illetve a küllemi elvárásoknak - színvonalas ügyféltér, javítási munkaterület és ügyfélparkoló. Nem lehet kérdés, hogy a legfontosabb feltétel azonban a naprakész tudással rendelkező mérnöki és technikusi szakembergárda biztosítása, illetve az ügyfélszolgálat feladata: a problémák precíz gondozása. A gyors technológiai fejlődés és a speciális igények miatt, ebben a szektorban naprakész ismeretek nélkül igen kockázatos minőségi szolgáltatást nyújtani, garanciát vállalni.
Az ügyfelek további lehetőségei közé tartozik az ún. HP Care Pack "szolgáltatás" is, amely emelt szintű kiszolgálást jelent - és meghosszabbíthatja a HP termékeihez járó normál garanciát is. Így a választható HP Care Pack konstrukciók segítségével az ügyfelek a lehető legtöbbet hozhatják ki minőségi támogatás mellett a hardver- és szoftverberuházásaik megtérüléséből. A rendszeres karbantartási feladatok mellett a váratlan meghibásodásokat is gyorsan és hatékonyan lehet kezelni. Az AlphaNet munkatársai ezt a kiszolgálást, ügyféltámogatást a budapesti és az országos lefedettségükkel, valamint cserealkatrész-bázissal zökkenőmentesen valósítják meg.

2009. Február
Képben vagyunk!
A cég szakmai célkitűzéseiről és a nyomtatás és képalkotás piac helyzetéről a Computer World szerkesztője beszélgetett Mérő Gáborral, az AlphaNet ügyvezető igazgatójával.

2008. Október
Rés a pajzson? - IDM Projektek napjainkban?
Miért más egy ilyen projekt?
A személyazonosság-kezeléssel kapcsolatos projektek túlnyomó része hagyományosan működik, de hiba volna úgy ítélni, hogy az IdM fogalom mögött álló összes funkciót sikeresen, és rövidtávon megvalósíthatjuk egyetlen, jól behatárolható projekt terjedelmében.
Az azonosság-kezelés által felölelt átfogó szakterület egyes építőkockái ugyanis önálló egységként is megállják helyüket, implementációjuk pedig önmagában is igen komplex feladat. Ilyen területek pl. a hozzáférés-kezelés, vagy a provisioning, amely a felhasználók szerepköreinek, ill. jogosultságainak központosított kiosztását, igényelhetőségét jelenti, de említhetjük a Single SignOn-t, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen authentikációval több IT szolgáltatáshoz is hozzáférhessünk. Az IDM megoldásokkal kapcsolatos projekt-tapasztalatokat Fülöp Péter az AlphaNet Kft. Tanácsadói és Rendszerintegrációs megoldásokért felelős üzletág igazgatója ismertette egy átfogó elemzésben.
Napi Gazdaság

2008. Szeptember
Hatékony ügyfélszolgálat
A szervezett vállalati informatika működtetése, ma már szinte elképzelhetetlen a jól szervezett ügyfélszolgálati rendszerek támogatása nélkül.
Mi tagadás, vannak még olyan vállalatok, intézmények -- kisebbek és nagyobbak egyaránt -- ahol az informatikai rendszer bármiféle problémáját és meghibásodásait teljesen ad hoc módon kezelik, követik nyomon. A felmerülő probléma esetén -- jó esetben a telefonhoz nyúlnak vagy e-mailt írnak, de az sem ritka, hogy a folyosón kapják el az IT üzemeltetés támogatásért felelős szakembereket, avagy ha nem találják az illetékest, kis cédulát ragasztanak a monitorára, jelezvén: alkalom adtán nézzen be hozzájuk. Vagy eljut az üzenet az illetékeshez vagy nem, vagy ráér belátható időn belül foglalkozni a problémával vagy nem. Továbbá az is jellemző, hogy a munkatársak jelzéseit, kéréseit nem dokumentálják sehol, és az is elképzelhető, hogy feledésbe merül a bejelentés. Felmerül a kérdés, hogy hatékony - eredményes így az informatikai támogatás, avagy tényleg a zsenit kell keresni, akit átlát a káoszban, melynek részleteit Schultz Péter az AlphaNet Kft. Üzleti tanácsadója ismertette.
IT-Business

2008. Augusztus
A konszolidáció és virtualizáció szerepe
az IT-üzemeltetésben
Az elmúlt időszak tapasztalatai és piaci elemzései alapján vitathatatlan
tény, hogy a konszolidáció és virtualizációs technológia lehetőségeinek
alkalmazása hatékonyan
támogatja az optimalizált informatikai üzemeltetés egészét. Ennek ismérveit
Czuth Zoltán, az AlphaNet Kft. Szerviz
Szolgáltatásokért felelős üzletág igazgatója
ismerteti.
Computerworld

2007. Június 18.
HP Software Universe - LAS-VEGAS 2007
Szerencsepróba helyett a szakmai sikerek bemutatása volt cél 2007-es Amerikában megrendezett HP szoftver konferenciának. Az AlphaNet Kft. a 2006-os év HP Software projektjeiből Budapesti Értéktőzsdén megvalósított integrált hálózatfelügyeleti megoldást mutatta be az érdeklődők számára.
Az érdeklődők számára az előadás során a projektben elért eredményekről, bevezetés kockázatairól és tapasztalatairól Véner András a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató helyettese és Hajdú Miklós az AlphaNet üzletfejlesztési igazgatója tartott előadást.
Az előadás letölthető [PDF]


2007. Június 11.
HP Software konferencia - BUDAPEST 2007
A HP Magyarország és partnerei által közösen megrendezett HP Szoftverkonferencián az AlphaNet szakértői és üzleti partnerei is előadtak, és bemutatták az elmúlt időszakban lezajlott HP felügyeleti projekteinek bevezetési és üzemeltetési tapasztalatait.
A konferencián az AlphaNet Kft. plenáris és ügyfeleivel közösen több szakmai előadást is tarott a napjainkban is felmerülő üzleti igényeket támogató HP Szoftver megoldásokról
Előadások:
- ITIL alapú szolgáltatás menedzsment bevezetésének tapasztalatai a Magyar Szabadalmi Hivatalnál - Schultz Péter, Molnár Zoltán
- Központosított jogosultság kezelés és szabályozás a Központi Elszámolóház és Értéktárban Jungbauer József, Fülöp Péter
- ITSM alapú szolgáltatás és infrastruktúra menedzsment az Országos Gyógyszerészeti Intézetben Árvay Gergely, Mérő Gábor, Fülöp Péter
- Központosított infrastruktúra, hálózat menedzsment megoldás az FHB Bankcsoportnál Márton Mátyás, Romhányi András
- ITAM alapú eszközmenedzsment HP Asset Center megoldással - Varga Tibor, Romhányi András
Az előadások letölthetőek

2007. Május 4.
Legjobbak között - HP Channel Excellence Award
 |
A 2006-os üzleti évben elért számos sikeres felügyeleti megoldás bevezetésének illetve az úttörő munka (HP Select Identity ) elismerését nehéz elérni. Az évente megrendezésre kerülő nemzetközi HP partneri rendezvényen AlphaNet Kft.-t érdemei elismeréseképpen kitüntették a HP Channel Excellence Award cím átadásával. A nívó díjjat Thomas Senger HP Software EMEA partnerkapcsolati igazgatója és Csányi Eszter a HP Software magyarorszsági partner menedzsere adta át Hajdú Miklósnak az AlphaNet Kft. üzletfejlesztési igazgatójának.
|

2007. Április 10.
Konszolidációval csökkenhet a működési költség?
Az üzleti tervek, célok és az információs technológiák összehangolása komoly kihívás az szervezetek számára, ugyanakkor hatalmas technológiai előnyt jelenthet az IT üzemeltetés részére. Megoldás van, s erre konkrét példa egy pénzintézeti esettanulmány. A tanulmány a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt.-ben (Keler) megvalósított HP infrastruktúra alapú rendszkonszolidációt mutatja vezetői szemmel.
IT Buisness [PDF]

2007. Február 15.
Az AlphaNet Kft. a HP legdinamikusabban fejlődő viszonteladó partnere lett
 |
A rendszerintegrátor cégekhez hasonlóan az AlphaNet Kft. is hardverértékesítéssel és az ezekhez kapcsolódó kiegészíto szolgáltatásokkal alapozta meg jövojét az elmúlt évtizedekben. Értékesítési munkánk során HP infrastruktúra megoldásokat Intel, Unix alapú szervereket, háttértárolókat, munkaállomásokat, nyomtatási és képalkotási eszközöket illetve kiegészíto kellékanyagokat szállítottunk ügyfeleink számára.
A legdinamikusabban fejlodo viszonteladói cím elnyerését, mind az ügyfeleink elégedettségének, mind pedig a 2006-os évben az értékesítési munkánkban elért eredményeinknek is köszönhetjük. A továbbiakban is igyekszünk a legmagasabb szakmai szinten kiszolgálni és biztosítani ügyfeleink igényeit és elvárásait a HP infrastruktúra megoldások területein szerzett tapasztalataink és a Hewlett Packard hazai és nemzetközi támogatásával.
|

2007. Január 31.
Az AlphaNet Kft. HP OpenView Platinum Partner lett
 |
Az infrastruktúra-, rendszer- és szolgáltasmenedzsment területen évek alatt szerzett üzleti és szakmai eredeményeknek és sikereknek köszönhetoen az AlphaNet Kft. tudta teljesíteni egyedül 2006-ban a Magyarországon elérheto legmagasabb hp OpenView Platinum partneri szint követelményeit. Ezt a legrangosabb szakmai és üzleti partner címet, mind az ügyfeleink elégedettségének, mind pedig a rendelkezésre álló szakértoi és kereskedelmi csapatnak köszönhetjük.
A Platinum partneri szint megszerezése nem csupán egy mérföldko az AlphaNet Kft. stratégai elképzelésiben, hanem ügyfeleink igényeit figyelembe véve magában foglalja a hazai és nemzetközi gyártói támogatást - szakmai elismerést és eros kompetencia bázist is. A továbbiakban is igyekszünk a legmagasabb szakmai szinten kiszolgálni és biztosítani ügyfeleink és partnereink igényeit és elvárásait a menedzsment területen szerzett tapasztalataink és a Hewlett Packard hazai és nemzetközi támogatásával.
|

2006. December 19.
AlphaNet hírek a Gazdasági Rádióban
[Az AlphaNet múltja, jelene és jővője]
Lebó Sándor az AlphaNet Kft. ügyvezető igazgatója a Gazdasági Rádióban a Nap Vendége címu musorban nyilatkozott az cég elmúlt évtizedben elért szakmai eredményeirol-sikereirol, az AlphaNet magyarországi informatikai piaci szerepérol és a cég megoldásairól.
Bővebben: 
- I. részlet
- II. részlet

2006. December 13.
Távmenedzsment Avocent alapokon
Az Avocent és a Comfort-NETshare Kft. szervezésében a Hotel Novotel Budapest Centrumban lezajlott sajtótájékoztatón a hivatalosan átadták az Avocent eszközök magyarországi viszonteladói szerződést az AlphaNet Kft. részére.
Az AlphaNet Kft. tevékenységi területeit - szakmai portfólióját figyelembe véve, nem csupán a menedzsment szoftver megoldások [OpenView, Tivoli, BMC Software, Microsoft] területein kívánjuk biztosítani ügyfeleink (táv)felügyeleti igényeit, hanem megoldást kínálunk a már korábban is ismert KVM [Keyboard-Video-Mouse] kapcsolók technológiáján működő összetett hardver illetve a szoftverek elemek menedzsmentjére is.
"A szerverekben a főprocesszor mellett a kiszolgáló processzorhoz való hozzáférést a legtöbb nagy cég (például az IBM, a HP vagy a Sun) saját protokollal oldotta meg. Erre jelent megoldást az Avocent integrált felügyelőrendszere, valamint DSView3 névre hallgató irányító szoftvere, melyek segítségével szervereket, portokat irányíthatnak a rendszergazdák, akiknek az eszközök magas szintű biztonsága miatt nem is kell a helyszínen tartótkodniuk." - ismertette a megoldások előnyeit Unyi Gábor a Comfort-NETShare Kft. ügyvezetője.
Computerworld - "A jelenlét ereje"

2006. Október 29.
IT menedzsment lépésről lépésre
A Napi Gazdaság - IT Outsorcing kiadványban széles körben bemutatott hazai informatikai cégek közül az AlphaNet Kft. a nagyvállalati informatikai alkalmazások, heterogén rendszerek, szolgáltatások üzemeltetési tapaszatalatairól, jogosultságkezelésére és felügyeletére alkalmas megoldások előnyeiről Berényi Péter Kereskedelmi igazgató nyilatkozott.
"Az elmúlt években felélénkült az ITIL-alapú megoldások iránti kereslet. Egyre több vezető döntéshozó gondolja úgy, hogy költséghatékony informatikai üzemeltetést csak szervezett informatikai és minőségi it-szolgáltatást biztosítani tudó megoldásokkal lehet megvalósítani. A gazdasági döntések összetevői között szerepel a költségek megtakarítása, az értékteremtő üzleti és szervezeti folyamatok biztosítása, a naprakész és hatékony eszközgazdálkodás megteremtése." - utalt Berényi Péter a hazai informatikai döntéshozók problémáira.
Napi Gazdaság -IT menedzsment lépésről lépésre

2006. Május 16.
Igazodva az üzleti igényekhez
[A kapcsolat a DEC-korszakig nyúlik vissza]
"Bár sok más informatikai
vállalkozáshoz hasonlóan
az AlphaNet
is hardverértékesítéssel és
az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal
alapozta meg
jövőjét, ma – a rendszerintegrációban,
a szoftverfejlesztésben és a szolgáltatásokban – a magas szintű
szaktudás emeli ki a középméretű
IT-vállalkozások
mezőnyéből. Jelenlegi
kompetenciaterületeinek fókuszában
az üzleti tanácsadás, az ITIL alapú folyamatok és a teljes IT-infrastruktúra menedzsmentje,
a szoftverfejlesztés és a rendszerintegrációs
feladatok szerepelnek." - ismertette Lebó Sándor az AlphaNet Kft. ügyvezetője a cég portfólióját és tevékenységi területeit.
IT Buisness [PDF]

2005. Május 24.
Biztonsági szerepkör
Az AlphaNet Kft. a HP–Compaq egyesülés óta elsősorban a HP termékekre koncentrált, de a rendszerfelügyelet terén felhalmozott tudását több projektben bizonyította.
Lebó Sándor az AlphaNet Kft. ügyvezető igazgatója a közelgő HP OpenView szakmai konferencia kapcsán mutatta be az AlphaNet Kft. elért eredményeit és ismertette a nagyvállalati hálózatok üzemeltetésével, jogosultságkezeléssel és rendszerfelügyeleti megoldások bevezetésével kapcsolatos sikereket.
IT Buisness [PDF]
|
 |
|